8. rész ~ Mason Harris

*Meg szemszöge*
Amikor haza mentünk egy picit gépeztünk, majd letusoltunk és ledobtuk magunkat a nappaliba TV-zni. Valami valóság showt néztünk amiben az emberek csak magukat égetik. Szerintem ez az egész tiszta ciki. Csengettek, majd anyu szólt, hogy nyissak ajtót. Nem tudom, hogy ki kereshet minket este 8 órakor. Amikor kinyitottam az ajtót, kirázott a hideg. Egy barna hajú, kék szemű srác állt az ajtóban. A kezében valami pite féleség volt.
-Szia! - mosolygott. Jézusom, ha ez a fiú mosolyog akkor én meghalok. Maga az Isten. Jézusom. - Zavarhatok egy pillanatra? - mosolygott megint. Nem fogom kibírni ha még egyet mosolyog.
-Szi-szia. - pislogtam egymás után maximum 5-t. - Persze. - mosolyogva bólintottam egyet. - Gyere beljebb. - mutattam a nappali felé.
A srác beljebb lépett, megállt a nappali előtt pár lépéssel, és mosolyogva mondta:
-Amúgy Mason a nevem. Anyukám küldött, mert tudatába esett, hogy új lakok vagytok erre felé.
-Én Megan vagyok. - mosolyogtam. - Ez aranyos. Na, gyere megmutatom az én zakkant családomat.
Elindultunk a nappaliba, ahol mindenki rá és rám nézett.
-Jó estét. Mason Harris vagyok, és hoztam egy üdv Los Angelesben pitét. - vigyorgott.
Nekem, ennyi. Meg kellett kapaszkodnom a szekrénybe mert különben összeesek a mosolyától. 
-Szia, Mason! - köszönt neki anyu. - Ez nagyon aranyos tőled, vagyis tőletek, köszönjük szépen! - állt fel anya és Mason neki nyújtotta a tálban lévő pitét.
-Esetleg holnap meg hívhatunk titeket egy vacsorára? - kérdezte mosolyogva apu.
-Azt még nem tudom, hogy mi a programja az őseimnek de, ha szabadok vagyunk mindenképp szólok. - mondta Mason és össze kulcsolta karjait. - Most pedig megyek, nem szeretnék zavarni.
-Nem zavarsz! - hadart halkan Jade, de nem olyan halkan, hogy meghallja Mason, és én.
-Haha, aranyos vagy. - kuncogott. - De tényleg mennem kell most. Viszlát! - mosolygott és integetett.
-Jade, kísérd ki. - cukkolta apu.
Egyből felpattant, és ajtót nyitott Masonnek. Hallottam, hogy elköszönnek egymástól.
Mason Harris:

* Reggel a suliban*
*Jade szemszöge*
Ahh, végre péntek és nem kell itt rohadni. Ma is csak 4 óránk van. Matek, irodalom, fizika, és német. Előpakoltam a matek cuccom, és leültem a helyemre. Meggie lefeküdt az asztalra, mert elmondása szerint álmos. A táblát néztem elmerülve amikor belépett egy ismerős fiú. Ez, ez, ez nem az a srác aki tegnap hozta a pitét?! Ha igen mit keres itt? 
-Ahw szia Mason! Végre itt vagy! - ugrottak a cicacsajszik a nyakába.
Na most bizonyosult meg bennem, hogy ez ő. Ekkor belépett Justin is. Mason és Justin férfiasan lepacsiztak.
Meglepett, hogy jóban van vele ezek szerint.
-Pszt, Meggie. - löktem meg könyökömmel.
-Mi az? - kérdezte karikás szemekkel.
-Az ott, nem Mason? - mutattam a velem egy idős fiúra. 
-Basszus de! - túrt hajába. - Hogy nézek ki?! - igazította meg magát gyorsan.
-Szép vagy! - mosolyogtam, és eltűrtem a szemébe lógó hajtincset. - Én?
-Melletted elbujtatnék hugica. - mosolygott.
Mason elsétált a padunk mellett, majd észre vett minket.
-Jade, és Meg igaz? - ült mosolyogva a pad szélére. - Ti ide jártok?
-Igen. - mosolyogtunk.
-Micsoda véletlen. - vigyorgott. - A sors akarta.